Anabelle

-Nos Anabelle.Szerintem azzal kellene kezdenünk,hogy kicsit jobban megismerjük egymást-mondta Mrs.Franklin, miközben megtörölte szemüvegét.

-Rendben.A nevem Anabelle Sophia Marshall.1796.szeptember 16.-án születtem.A szüleim,Alexander és Olivia Marshall,és.....-gondolkodtam-valójában ennyit érdemes tudni rólam-meséltem készségesen.

-Mond csak kdevesem,beszélsz valamilyen külföldi nyelvet, az angolon kívül?

-Igen.Ismerem a franciát, az olaszt,a németet és beszélek egy keveset spanyulul is.

-Lenyűgöző-motyogta magában-Van elképzelésed arról , hogy édesanyád miért hívott engem ide?

-Igazat megvallva,nincs.

-Azért vagyok itt ,hogy megtanítsam neked azt ,hogy miképpen kell viselkednie egy fiatal nőnek.Félre ne értsd!-vágta gyorsan rá-Nincs a modoroddal semmi baj,csak most már eljött az ideje annak ,hogy kifogj egy vőlegényt magadnak,és tudod ennek is megvan a külön etikettje-nézett rám mindenttudó pillantással-Te egy elbűvölő,gyönyörű,fiatal hölgy vagy.Nem lepődnék meg ,ha idővel udvarolna neked valaki,de ehhez az kell ,hogy megismertesd magad az emberekkel.Színházba, bálokra kell járnod hogy felfigyeljenek rád.Látniuk kell ,hogy te már egy "partiképes",önálló nő vagy.

-Bizonyos vagyok benne ,hogy igaza van Mrs.Franklin-mondtam,sorsomba beletörődve.

Újdonsült tanárnőmmel megkezdtük első illemtan óránkat,vagy ahogyan én nevezem "hízelgéstan".Tulajdonképpen nem volt olyan  rémes,mint ahogyan elképzeltem.Már úgyis kezdtem beleunni a szürke,angol hétköznapokba.A délután eseménytelenül telt.Korai vacsoránk után mindenki visszavonult a saját szobájába.Én szinte egész este csendven olvastam,de gyertyaoltás előtt még megmártóztam egy kád forró vízben.Felvettem magamra a selyem hálóingem,és befeküdtem a pehelypaplan alá.Marie bejött, és odatette a parazsas ágymelegítőt a matracra,majd elfújta a gyertyákat és kisétált az ajtón.A hold lágy fénye szétterült a szobában.Friss szellő szaladt be az ablakon.Az éjjel puha sötétsége,végül elhozta magával a csendes álmot.

Másnap délelőtt a szobámban pihentem.Nem tudtam elképzelni,hogy miben fog az új tanár segíteni.Az egészet anyáért csináltam.Kinéztem az ablakon.Egy szürke lovashintó közeledett a házhoz.

-Itt van-sóhajtottam.Nem tudtam milyen lesz.Nem tudtam semmit.Lassan ,és unottan sétáltam le a lépcsőn,hogy fogadjam a vendéget.

-Anya,biztosan szükséges ez?-kérdeztem türelmetlenül.

-Egészen biztos Anabelle-jelentette ki.

-Hát legyen.

Ott álltunk az édesanyámmal kettesben,és vártuk a vendéget.Mindketten a legbarátságosabb mosolyunkkal akartuk köszönteni az érkezőt.Halk kopogás hallatszott.Anya odalépett,eltekerte a nagy rézkulcsot a zárban,mely hangos kattanással kinyílt.

-Jó napot kívánok-szólalt meg egy kedves hang.

-Üdvözlöm.Isten hozta nálunk.

Anya kitárta az ajtót, és beengedte az idős hölgyet aki a küszöbön állt.Szürke haját hatalmas kalap alá rejtette.Földig érő vöröses-barna ruhája kicsit gyűrött volt az utazástól.Szeménel és homlokán mély ráncok húzódtak,amelytől cseppet szigórú volt a tekintete,de mindent megváltoztatott a nevetőránc a szája szélén.

-Szervusz kedvesem,a nevem Mrs.Jane Franklin-nyújtotta felém apró kezét.

-Jónapot, én Anabelle Marshall vagyok.

-Anabelle,milyen gyönyörű vagy!

-Köszönöm-elpirultam.

Amikor megpillantottam a kedves, idős hölgyet,akaratlanul is mosolyra húzódott az ajkam.Inkább hasonlított egy nagymamára,mint arra a szigorú professzorra,akit a helyébe képzeltem.

-Úgy gondolom csodásan fogjuk érezni magunkat együtt-mondta,amire én egy mosollyal feleltem.

-Mrs.Franklin, behozzuk a csomagjait?-kérdezte anya udvariasan.

-Ugyan kedvesem, ne zavartassa magát!Majd a kocsisom,Stewart behordja.

-Rendben.Akkor körbe nézhetnénk a házban, és megmutathatnám a hálóját.

-Köszönöm,ez igazán pompás ötlet.Anabelle,velünk tartasz?-kérdezte.

-Szívesen asszonyom-és elindultunk a szobák felé.

Aznapi reggelink kellemetlenül csendben telt.Egyedül a kések és a villák csattogása hallatszott.Anya általában beszédes kedvében szokott lenni, de ma semmit sem szólt.Miután elfogyasztottuk az ételt én visszavonultam a szobámba.A délelőtt lassan, és unalmasan telt.Olvasgattam a hálómban, sétálgattam a kertben , ugyanazt csináltam mint általában. Épp egy fa árnyékában ültem, amikor édesanyám kijött mellém.

-Szép időnk van,ugye?-fordította arcát a fény felé.

-Valóban kellemes.

Hosszú percekig csak sütkéreztünk a puha gyepen.A meleg csiklandozta az orromat.Végül anya törte meg a csendet:

-Emlékszel amikor kislány korodban mindig nézted,amikor kifestettem magam?Mindig lested,hogy miket kenek az arcomra.

-Igen, és egyszer amikor apával operába mentetek, én átmentem a hálótokba , és bekentem az egész arcomat a rúzsoddal-mondtam nevetgélve.

-Emlékszel mit mondtam neked aznap este , miközben lemostam az arcodról a festéket?

-Olyasmit, hogy majd ha férjhez megyek, akkor megtanítod, hogy kell kifestenem magam.

-Pontosan-helyeselt.A szemei az arcomat kémlelték.Abban a pillanatban rengeted dolog meglátszott édesanyámon.A büszkeség,a bölcsesség,a fáradtság és az a mérhetetlen szeretet amit irántam érez-Ó Anabelle! Olyan hamar felnőttél, és olyan gyönyörű lettél!Szinte el sem tudom hinni,hogy az a kisgyermek te voltál.

-Anya, mit szeretnél mondani?-kérdeztem.

-Csupán annyit,hogy nemsokára 18 esztendős leszel.Talán egy kicsit korai még erről beszélni,de ez egy mérföldkő a fiatal lányok életében.Ilyenkor válnak nőkké,és ez annyit jelent, hogy gondolkodniuk kell a jövőről-itt hosszabb szünetet tartott ,majd folytatta:-Anabelle, én nem foglak sürgetni.Én egyedül a te jóllétedet tartom szem előtt,ezért úgy gondoltam,hogy itt lenne az ideje annak, hogy.....

-Hogy férjet találjak magamnak?Ezt akartad mondani?-szakítottam félbe udvariatlanul anyát.

-Pontosan.

-Anya, majd ha én úgy érzem készen állok rá,akkor hozzámegyek ahhoz, akit megszeretek-mondtam szemtelen hangsúllyal.

-Én nem azt kértem,hogy most dobd oda magad egy idegennek.Én csupán annyit mondtam,hogy gondolkozz el rajta-emelte fel hangját.

Sokáig néztük egymást haragos tekintettel,de a szülői szigor súlya a vállamra nehezedett , és végül megtört.

-Rendben.De hogy kezdjem?

-Ó kedvesem te egyenlőre semmit nem kell tégy.Majd én elkezdem helyetted-örvendezett.

-Mégpedig úgy hogy....?

-Felfogadok neked egy tanárt.

-Jó reggelt Anabelle-üdvözölt anya amikor meglátta,hogy lesétálok a lépcsőn.

-Jó reggelt anya.Milyen éjszakád volt?

-Egész jó,bár olyan volt mintha valaki hajnalban ,az előtérben vagy a konyhában lépkedett volna-mesélte miközben a térdére terítette a kendőjét-Hát te ,hogy aludtál?

-Remekül-hazudtam.Nem szoktam túl gyakran ilyet tenni , de édesanyám hajlamos feleslegesen aggodalmaskodni.

-Örülök.Mit szeretnél enni?

-Vajas brióst egy kis málna lekvárral-mondtam a mellettem álló szolgálónak,és én is rátettem a kendőt a térdemre.

-Én pedig egy omlettet,sajttal és rókagombával.

-Azonnal hozom asszonyom-mondta a hölgy.

-Anabelle,megkérhetnélek,hogy szólj édesapádnak.Úgy hiszem a könyvtárban van.-fordult felém anya

-Azonnal jövök.

A könyvtár a ház legkeletibb pontján volt,távol az étkezőtől és a konyhától.

Megálltam a  hatalmas szárnyasajtó előtt.A gyomromban pillangók verdestek.Kislány koromban arra tanítottak,hogy édesapámat soha nem szabad zavarni miközben dolgozik.Végül nehézségek árán bekopogtam.

-Szabad!-hallottam apa búgó,markáns hangját.

-Apám, én vagyok Anabelle.

-Fáradj beljebb!-intett miközben fel sem nézett az írósztalán tonyosuló okmányok közül.

-A reggelit már tálalták.Velünk együtt étkezik vagy később óhajtja elfogyasztani?-kérdeztem.

-Szólj légyszíves valakinek a konyháról,hogy hozzák fel ide!

-Rendben.Engedelmével-kiléptem a folyosóra.

Nem tudtam,hogy amit érzek megkönnyebbülés vagy harag.Most már nem volt divat,hogy magázzuk a szüleinket,de én másképp nem is beszélhettem apámmal.Nem ő akarta így (bár nem is nagyon zavarta), én nem éreztem szükségét annak, hogy tegeződjünk.Kicsi korom óta csak pár dolgot tudtam  édesapámról.Azt tudtam,hogy a neve Alexander Marshall.Tudtam,hogy bank igazgató és azt is ,hogy ha ő nem lenne , akkor én biztos nem ezt az életet élném.Hálás voltam neki mindazért amit megteremtett a családjának, de csak ennyit éreztem.Semmi mást. Mert azt az időt amit mellettem kellet volna töltenie , és mégsem tette már nem lehet visszahozni.

Az fény felébresztett kábulatomból.Viszzatámolyogtam a szobámba,miután elfújtam a gyergyát.Vizet öntöttem a fehér márványkádba,aminek az alját aranyozott talpak tartották.Bemásztam ,és próbáltam visszaemlékezni mennyit aludhattam az éjjel.kopogást hallottam az ajtó mögül.

-Ki az?-kérdeztem a langyos víből.

-Csak én vagyok Miss Marshall-válaszolta egy félénk hang.

-Gyere be Marie.

-Köszönöm kisasszony,csak beágyazni jöttem.

-Nyugodtan,én úgyis itt leszek még egy darabig-mosolyogtam rá.

Kedveltem Marie-t,aranyos lány volt.Talán két  évvel lehetett idősebb nálam,de én ezt nem nagyon éreztem.Visszafogott,csendes és zárkózott  volt.Nem nagyon társalogtunk egymással , én mégis a barátnőmnek éreztem.

-Szüksége van még valamire kisasszony?-kérdezte.

-Csak annyit kérnék ,hogy értesíts amikor reggelihez terítetek!

-Persze Miss Marshall.Engedelmével-és kisietett az ajtón.

Kimásztam a kádamból és becsavartam magam egy fürdőlepedőbe.Visszamentem a szobámba,hogy tiszta ruhát vegyek magamra.Amint felöltöztem,a fésülködő asztalomhoz fordultam,ami roskadásig tele volt édes parfümökkel,selymes szallagokkal és színes festékekkel.Elővettem a hajkefémet az egyik fiókból amin ugyanolyan aranyberakás volt mint a kézitükrömön.Kiszedtem a csomókat a hajamból,ami még így is kusza csigákban végződött, és belefűztem egy kék színű szallagot.Pont olyat mint ami  a derekam köré volt tekerve.Feltettem a púdert az arcomra,és megnéztem magam.A búzaszőke hajamhoz és a égkék színű szememhez tökéletesen illett a szallag.A bőröm egész sápadt volt, bár a pirosítótól az arccsontomnak volt egy kis színe,és még a szokásosnál is élesebb volt.Kopogás hallatszott.

-Kisasszony, a reggeli tálalva van.

-Köszönöm Marie.Azonnal megyek-mondtam miközben hátatfordítottam tükörképemnek.

1.fejezet

Futottam.Nem sejtettem miért,csak úgy éreztem futnom kell.Rohantam az erdőn keresztül,ahová a tél már leterítette fehér,zord köpenyét.Az ágak szaggatták a hajam,s a ruhám,de nem érdekelt.Futottam...nem is,inkább menekültem valami elől amiről tudtam,hogy ott van a nyomomban ,de hátrapillantvan soha nem láttam.A sötét éjszaka félelmetes árnyékokat vetett mindenhová,amik mintha gúnyolódtak volna rajtam.Kétségbe esetten kerestem a kiutat, és akkor megláttam egy pislogó fénypontot magam előtt.Gyönyörű volt,és olyan fényes mint egy gyertyaláng.Elindultam felé,de amint épp elértem volna  tovább ment.Csak arra öszpontosítottam,hogy elkapjam,pedig az apró fény a rossz irányba vezetett.Egyre beljebb-és beljebb értem az erdőben és végül elkaptam a kis fénypontot.Úgy tartottam a kezemben mint egy törékeny kristálypoharat.Gyönyörű volt és kellemesen meleg.De amint összezártam a kezemet a fénypont apró darabokra tört a tenyeremben, és minden melegség kihalt belőle.Hideget éreztem.Könyörtelen,acélos hideget.A csontjaimig hatolt,de ami ennél is rosszabb:az a félelem volt.A lény ami eddig üldözött,most ott volt mögöttem.Megremegtem amikor éreztem  lélegzetét a tarkómon és  pillantását a hátamban.

-Ki vagy te?Mit akarsz tőlem?

A lágy férfihang így szólt:

-Anabelle.Én vagyok a halál.

Ekkor felébredtem.Zihálva kapkodtam levegőért,miközben kiigazítottam verejtéktől nedves hajamat az arcomból.Odakint még sötét volt, csak a Hold világított be.A szoba gyorsan lehűlt a nyitott ablak miatt.Felvettem a köntösömet,és mezítláb mentem végig a folyosón.A konyha a nyugati szárnyban volt, annak is a kert felőli részén,szóval az én szobám volt a legtávolabb tőle. Most már megbántam , hogy nem negedtem Marie-nak ( a cselédnek),hogy hozzon egy kancsó vizet amikor takarodókor felajánlotta.A sötétben tapogatózva elővettem egy poharat és belemerítettem a vizes vödörbe.Nagyokat kortyoltam ,ami kicsit felfrissített ezen a hűvös éjszakán.Az étkezőn keresztül átmentem a nappaliba, és leültem édesapám karosszékébe.Sötét volt, és a saját lélegzetvételemen kívűl semmi nem hallatszott, de a házban lévő enyhe borsmenta és dohányszag megnyugtatott.Meggyújtottam az egyik asztalon, finom ezüst tartóban felállított gyertyát.Ez az álmomban szereplő fénypontra emlékeztetett.Elgondolkodva ültem egyedül, míg a hajnal sziporkázó fényéven be terítette a szobát.